A Rubik Kocka

Rubik Ernő eleinte a 2×2×2-es kockát szerette volna megalkotni. Az első probléma a kocka összeállítása volt: nem tudta, hogy hogyan lehetne mind a három tengelye körül elforgathatóvá tenni a kockát. Rubik először gumigyűrűkkel próbálta egymáshoz rögzíteni a kis kockákat, de ez így nem sikerült, mivel egy idő után a gumiszalagok elszakadtak.

Próbálkozott mágnesekkel is, de úgy meg könnyen szétesett a kocka. A problémát úgy oldotta meg, hogy a kocka elemeit olyan alakúra faragta ki, hogy azok az alakjuknál fogva tartsák össze magukat. Később különböző színekkel jelölte meg az oldalakat, hogy jobban lássa, hogy hogyan mozognak egymáshoz képest. Rubik Ernő - saját bevallása szerint - csak a végleges konstrukciós és formai kidolgozás után ismerte fel, hogy a kocka nemcsak az eredeti célra alkalmas (térbeli mozgások szemléltetésére), hanem egyben jó játék, ennélfogva értékesíthető is. A kocka színezésre Rubik Ernő külön gondot fordított; a kocka szabványos színezéssel bír: két-két átellenes (párhuzamos) oldal színei a sárga komponensben különböznek; tehát így lesz a fehérből a vele átellenes sárga, a pirosból a narancssárga, a kékből a zöld. Végül a legfőbb dolog, amiért a kocka ekkora siker lett: hogy 3 dimenziós, és akárhogy is mozgatjuk. a játék egy darabban marad.

Szabadalom:

Rubik Ernő 1975.-ben igényelte a kocka szabadalmaztatását, de csak 1977.-ben kapta ezt meg. Még ennek az évnek a végén megjelentek nálunk az első Rubik kockák és ezzel a játék önálló életre kelt... 1980.-ban csak Magyarországon hozzávetőleg egymillió darabot vettek (minden tizedik ember!!!). Ezzel párhuzamosan indult a külföldi terjesztése is, az amerikai IDEAL TOY játékcégen keresztül. Nagyon rövid idő alatt népszerűvé vált az egész világon, és még ma is népszerű.

Díjak:

Az 1978.-as magyar BNV-díj,

a Kulturális Minisztérium 1979.-es nívódíja

1980.-ban több országban nyert díjakat: így Angliában, Németországban, Franciaországban. Angliában például a Toy of the Year 1980. (az év játéka) díjat is megnyerte, amelyet minden évben csak egyetlen játék kapja meg.

1981.-ben a New York-i Museum of Modern Art (a modern művészet múzeuma) a kockát felvette építészeti és design gyűjteményébe.


Nyomtatás