hétfő, augusztus 21, 2017
Introtext Hírek Rubik Lexikon Idézetek
Idézetek
Rate this item
(2 votes)

"A kocka és annak nem könnyen, de végül is megszerezhető eredménye lehetővé tette számomra, hogy csakis azt csináljam, amit szeretek. Nincsenek más irányú elkötelezettségeim, olyan kényszereim, ami miatt, sajnos, az emberek közül sokan a munkát negatív fogalomként értelmezik. Nem olyan pozitívumként, mint ahogy én gondolkodom róla. Persze megértem őket, hiszen a "kényszermunka" nem jó dolog. Az önkéntesen végzett értelmes tevékenység viszont nagyon is. Az élet sok mindent produkál, s én csak azt tudom kívánni mindenkinek, hogy valamilyen módon eljusson idáig. Persze minden tevékenységben meg lehet találni azt a bizonyos értelmes mozzanatot. Néha nehéz." /Rubik Ernő/

"Nem vagyok az a típus, aki mindig szeretne túltenni önmagán, szeretné meghaladni azt, amit egyszer már megcsinált. Az a lényeg, hogy amivel foglalkozom, abban örömömet leljem." /Rubik Ernő/

"A legegyszerűbben kirakható szín a kockán: a fekete. Egyszerűen távolítsd el a kis színes matricákat a kockáról és így a kocka minden oldala visszakapja eredeti színét (fekete lesz). Az utasítás szerint, ez azt jelenti, hogy a feladvány meg van oldva!" /Steve Rubenstein/

"A kockázás megkívánja hogy az arra vállalkozó a szó eredeti értelmében tudományt teremtsen. Kísérleteket kell kidolgoznia, elméleteket kell építenie, hogy majd elvesse azokat és másként próbálkozzon. Ez az egyetlen olyan rejtvényjáték, amely a megoldásra törőtől egy egész tudomány megalkotását kívánja meg" /Bernie Greenberg/

Mesterséges Intelligencia kutató "Álmodott-e vajon Rubik és Ishige arról, hogy találmányuk olyan metaforát, olyan modellt ad az emberek kezébe, amely átérezteti velük mindazt, ami mély és szép a természettudományban?" /Douglas R. Hofstadter/ Az MIT fizika professzora

"Olvastam egy cikket, azt akarta elhitetni velem a szerzője, hogy létezik egy mindhárom irányban elforgatható kocka. Én azonban bebizonyítottam, hogy ez lehetetlenség." /Ismeretlen/ Rubik Ernő egyik hallgatója

More in this category: Rubik Ernő »
Login to post comments

Archívum

rubikkocka.hu

Kezdő, haladó és profi versenykockások weboldala, ahol mindent megtalálhattok egy helyen. A kockások közösségének fenntartott rubikkocka.hu weboldalon megtaláhatjátok a kirakásokat, a fórumot és a heti rendszerességgel írt Rubik blogot is.